Újra és mindig; lovak

A közeli lovardába járunk lovagolni. Barni még pónizik, de nagyon élvezi. Járhatna már edzőhöz is, de ismerve viszonyát a kötelező dolgokkal, várunk még vele. Bogi is ült már rajta, ő is imádja őket, a nagy lovak nyakát ölelgeti, a fülüket vakargatja az ölemből. Itt nagyon lazán veszik, ideadják a pónit és vihetjük. Ha félünk, a lovardán belül, ha bátrak vagyunk, ki a rétre. Mi persze, hogy bátrak vagyunk, Gyurit szoktuk kérni, ő nagyon felhasználóbarát, akkor is irányítható, ha az ínycsiklandó fű 80 cm-re van az orrától. Olyan magas ugyanis. Most megnyírták, nagyon elegáns lett, bár én a bozontos Gyurit is nagyon kedvelem. Elsőre egy papagájra asszociáltam a nevéről, de kezdem megszokni, hogy egy pónit is hívhatnak Gyurinak. Zsófi már egyedül is megy, kezd újra visszarázódni egy hosszú kihagyás után. Nagyon ügyes, gyorsan tanul, remek a tartása. Remélem egyszer lesz saját lovunk, netán lovaink is. Kacérkodunk a vidéki (értsd: tanyasi) élettel. Éljenek a pacik!