Otthonoktatós találkozó- elveszett bejegyzés 2014. október

A közelmúltban otthonoktatós találkozón voltam. (A Fonóban is rendeztek oo találkozót, de ahol én voltam, az egy szűkebb körű, Életiskola-kör néven futó találkozó volt.)

Olyan családok, anyukák jöttek el, akik már otthon oktatnak, vagy tudatosan tervezik valahogyan kivitelezni az otthoni tanulást, „életiskolázást”. Volt olyan résztvevő, akik elkezdték az iskolát, aztán a negatív élmények hatására lettek otthontanulók, de voltak olyanok is, akik szinte a kezdetektől, vagy az ovis élet kudarcaitól vezérelve erre készülnek, bele sem kezdve az állami oktatási rendszer valamely intézményébe. Aztán iskolába járó gyerekek szülei is voltak, akik szeretnék valamilyen módon, más családokkal összefogva megoldást találni az iskolanélküliségre, mert annyira lélekölőnek látják, már első-másodikban az állami iskolát. Minket nagyon érdekel a téma, mert a nagyoknál szerzett rossz tapasztalataink miatt a kicsiknél más utat próbálunk keresni. Barni alig járt oviba is, mert nem szerette és mivel itthon vagyok Bogival, ezért ez nem okozott nehézséget.

Szó esett arról, hogy ki, mennyire tervez előre, néz tantervet, tanul vizsgákra, kinek van egyáltalán tankönyve, mert egyáltalán nem mindenki gondolja kikerülhetetlenül szükségesnek az iskolai tankönyvek használatát.

Az életiskola lényege, hogy szülő és gyerek/gyerekek, együtt élik mindennapjaikat, beszélgetnek, mesélnek, a felmerülő gyereket érdeklő témákat megvizsgálják, kielégítik kíváncsiságát. Rajzolnak, énekelnek, táncolnak, kirándulnak, megismernek mesterségeket, élethelyzeteket, ünnepeket, az időjárást és minden egyebet, ami csak felmerülhet életükben. A tudás, amit így szereznek, használható, az életben alkalmazható. Például főzésnél mérnek, a Hold változásaikor az eget kémlelik, a magyar nyelv és irodalom elsajátításakor olvasnak, mesélnek. A piacon számolnak, megtanulják az Élet minden csínját-bínját. Mindezt szorongás, uniformizálás, számonkérés, beskatulyázás nélkül teszik. Hozzám és gyerekeimhez, bár azt hiszem minden EMBERHEZ ez áll közel, ez a fajta tanulás az ami természetes. Angol nyelvterületen ezt unschooling-nak nevezik, bár nekem sokkal jobban tetszik az életiskola elnevezés.

Tulajdonképpen annyira közel áll hozzám ez az egész, hogy néha olyan érzésem van, már rég otthon oktatunk, nem is kell ezt elkezdeni. Ami természetesen igaz, tekintve, hogy az összes gyerekünk élete első pillanatától tanul és tanul. Azt mindenki természetesnek veszi, hogy gyereke megtanul mászni, majd állni, aztán elindul. Az is természetes, hogy hallva ANYAnyelvét (nem óvoda, apa, vagy nagyinyelvét) megtanul beszélni. Persze semmi bajom az apákkal, nagyikkal, sőt, szerencsés aki mellet sok szerető, támogató családtag áll, de élete első éveiben az anya tölti be legfontosabb, legközelibb szerepet életében. Az viszont már hihetetlen negatív reakciókat vált ki az emberekből és nem gondolják természetesnek, hogy nem jár oviba a legkisebbünk, sőt, tanítani is otthon szeretnénk a két kisebb gyerekünket. Nem gondolom magunkat polihisztornak, nem értünk mindenhez, nincs mindenre kész, konzerv válaszunk. De azt hiszem, ez szerencsés. Mindennek utána lehet alaposan nézni, rengeteg könyvünk van a polcon, amit bármikor lekaphatnak, utánanézhetnek annak, ami érdekli őket. Tagok vagyunk a könyvtárban és végső esetben ott az internet is.

Így azt is látja a gyerek, hogy szülei nem tévedhetetlenek, nem állítják be magukat ikonnak, hanem mindenről természetesen tudnak és akarnak beszélni, akár gyengeségeinkről, hiányosságainkról is.

Vidéki gondolatok-elveszett bejegyzés 2014. november

Egyik este nézegettem a neten eladó területeket 2 és 5 Ha között, ház nélkül, hogy a vágyott szalmaházat felépíthessük majd oda. A tömegkályháról és a komposzt toalettről is okosodtam, nagyon magával ragadott a téma. Semmi sárga csekk, kivétel a telefonszámla, de arról, meg dönthetnénk, hogy legyen, vagy ne legyen (lesz). Állatok, vetemény, nyugalom.
Kezdem úgy érezni, hogy már rég elmehettünk volna, a halogatás oka elsősorban az, hogy a saját ketrecünkből nem tudunk szabadulni. Az a bizonyos mókuskerék. Meg a rokonok, meg a lány gimije, a fiú sulija, barátok, munkahelyek. Én meg csak vágyódom, mennék, szerintem boldogságot hozna a többi családtagnak is. Boldogságot hozna?

Dilemma-2014. november elveszett bejegyzés

Ellátogattunk egy hete a közelünkben lévő református általános iskola nyílt napjára. Barni is jött, hiszen ő az elsődlegesen érintett fél az ügyben.
Amíg ő a gyerekekkel és a tanítónénikkel játszott, mi meghallgattunk az iskola igazgatójának tájékoztatását. Nagyon kis, családias iskola, szeretetteljes légkörrel, kedves családokkal. Főként reformátusok, de kis számban katolikus, illetve egyéb felekezethez tartozó gyerekek járnak ide, de akad pár semmilyen egyházhoz nem tartozó család is. Mi ez utóbbiak táborát erősítenénk, ha jelentkeznénk ide és ha fel is vennének. Fiunk kijelentette a nyílt nap után, hogy ő ide akar járni és drukkol, hogy felvegyék.
Zolinak is nagyon tetszett, ez elég erős érv, mert ő a legnagyobb kritikus.
Én már kezdek megkattani, annyit jár a fejem ezen a kérdésen. Párom nyugtat, azt mondja, hogy nyugodtan megpróbálhatjuk, ha bármi nem úgy alakul, ahogy elsőre gondoljuk, azonnal kivehetjük (ha felveszik) és taníthatjuk itthon, ahogy elterveztük. Ha jól érzi magát (és felveszik), veszi az akadályokat, akkor járjon ide nyugodtan.
Van egy csoport, ahol otthon oktató anyák beszélgetnek, hihetetlenül sokat tanulok tőlük, rengeteg nézőpont eszembe sem jutott eddig. Nagyon örülök, hogy tagja lehetek. Függetlenül attól, hogy merre vezet utunk.
Még jó, hogy Bogi nem is ovis, felőle még nyugodt vagyok.

Gyerekszáj

Nagyi:- Egyem meg, azt az okos kis fejedet!
Bogi:- (szégyenlősen) nem fogod megenni...

Bogi:- Azért is szeretsz, mert Isten megvédi  a szívünket.

Sütöttem mákos pitét, mire Barni:- Mama egy mester!
mire Bogi megjegyezte; gerenda.

Bogi:-Gondoljunk Istenről... Meg a nyusziról!

Honvágy elveszett bejegyzés,2014. szeptember 7.

Ha fel akarok töltődni, behunyom a szemem és odaképzelem magam Fonyódra, a Balaton partjára, vagy a házba, a kissé poros, ám annál kényelmesebb ágyba, vagy a kertben, a pokrócon, zenét hallgatva eltöltött délutánra, vagy akár a hegyen töltött órákra.
A gyerekek is így vannak vele, bármikor indulnának. Szokom a várost, de hiányzik a tágas tér, az égbolt minden évszakban. Korábban soha nem láttam tágas térből ennyi természeti jelenséget. Gyönyörű például egy vihar, amint körbemegy a láthatáron. Rengeteg szivárványt is láthattunk, mivel az idei nyár kissé ősziesre, vagy tavasziasra sikerült.

A Balatonban, egy esti fürdőzésénél láttam életem eddigi legnagyobb Holdját. 

Nyaralás és tervek elveszett bejegyzés, 2014. szeptember 3.

Nyáron nem voltunk itthon. Nem egy rövid nyaralásra és táborokra kell gondolni, hanem egy hosszú, nagyon jól sikerült távollétre, amit mindnyájan nehezen hagytunk abba. Fonyódon, az imádott Balaton partján éltünk hat héten át. Négy hétnek indult, de nem tudtunk megválni a helytől és maradtunk még, először egy, majd még egy hétig. Az egyetlen nehézséget az jelentette, hogy Zoli végig dolgozott, így csak a hétvégéket töltötte velünk.
Kipróbáltuk, hogy milyen nem Pesten lakni és jelentem nagyon-nagyon jó. Egyetlen picurka percre sem hiányzott a nagyváros.
Imádtuk a piacot, a szomszédokat, a hegyeket, a kirándulásokat,a fürdéseket, a ház hangulatát, a kilátást a teraszról. Azt, hogy láttam távolról vihart, eget, felhőt, napot, holdat. Ha esett, akkor élvezettel áztunk el, megéltük, milyen, ha patakokban folyik a víz rajtunk.
Nem használtunk autót, rengeteget gyalogoltunk, felfelé másztunk, partra caplattunk. Boginak vittük a rozoga babakocsit, így nem volt gond, ha elfáradt, Barni meg már nagyon jól bírta a sok jövés-menést. Bogi persze hordozódott is, jókat aludta  hátamon, főleg a késő esti programok közben.

Szóval vágyakozom. El Pestről, valami nyugodt helyre, ahol felépülne a szalmaházunk, kályhával, fúrt kúttal, napelemmel. Nagy veteményessel, gyümölcsfákkal, tyúkokkal, kecskékkel. Szaladgálós, szabad gyerekkorral a gyerekeknek. Otthonoktatással, hagyományok felelevenítésével, amit megélnénk a mindennapokban is.

Az ősz ismét sok változást hozott magával. Zsófi elkezdte a gimnázium nyelvi előkészítő osztályát, napi négy angollal és némi olasszal fűszerezve. Az osztálytársakkal kedvelik egymást, a 3 napos gólyatábor is jól sikerült.

Máté immár harmadszor iskolát váltott, nagyon reménykedem abban, hogy ezúttal megtalálja a helyét. Egyelőre nagyon lelkes, a társai befogadták, segítik. Grafika tagozatra sikerült bejutni, ami nagyon jó, mert szerintünk (és mások szerint is) nagyon jól rajzol. Lesz olyan napja, amikor négy rajz órája lesz. Folytatja a klasszikus gitár tanulást és elkezdi idén a barantát is.
Az iskola váltás oka, a nem megfelelő közeg volt, elképesztő viselkedés volt a sikk, Máté pedig jeleskedett megfelelni akarásban, sajnos a rossz oldal felé. 

Barni délelőtt oviba megy, bár nem rendszeresen, ebéd után elhozom. Vele most nagyon nehéz nekem, hihetetlen dacos, mindent kipróbál, amit nem kellene, rengeteg dolgot tesz tönkre. Próbára teszi a türelmem (haha, mi az?), a tesói agyára megy. Jó lenne, ha szelídülne, mert erősen gondolkodunk az otthon oktatáson. Nem készülünk erre különösebben, nem görcsölünk rajta, egyszerűen csak kielégítjük a kíváncsiságát, ha kérdez. Nekem a legszimpatikusabb az Életiskola, mindent a maga idejében, a maga természetességével "megtanulni".

Bogi itthon van velem, nem ovis, nem is tervezem. Szopizik még reggelente és hordozódni is nagyon szeret, bár ritkán van alkalma ez utóbbira. Érdeklődő, nyitott, szereti a gyerekeket, de nagyon ragaszkodik hozzám. Amolyan matrica. Mivel nincs olyan rokon, vagy barát, ahol ott hagyhatnám őket, mindig mindent együtt csinálunk. Nem is értené, ha hirtelen mással kellene lennie, az miért van. Ha nem szopizik már, Zsófira szívesen hagyom, mert nagyon szeretik egymást.

A két kicsivel alszunk egy kupacon éjjel, nem csak ők szeretik, mi is. Szerencsére párommal ebben a kérdésben nagy az egyetértés köztünk, a ház pedig elég nagy. Mindketten szeretjük, ha hozzánk bújnak és tudjuk, ez nem tart örökké. Kiélvezzük, amíg tart.

Siklóbőr a Balatonból.

Fonyódi látkép, szemben Badacsony.

A négy tesó egy szeles délutánon, háttérben Kati, azaz a vízimentő katamarán, Boginak csak katamara.

Bogiszáj elveszett bejegyzés,2014.szeptember 3.

Én:- Olyan jó, csak simán összebújni! (cici nélkül).
Bogi:- Neeeeeeeem! Mama, én rád tapasztok!


- Ha nem aludok, akkor nem álomba szenderülök?


Zolit nem tudtam elérni telefonon, mire Bogi megszólalt:

-Írjál neki gondolom, egy sms-t, megtudod hol van.


Én:-Engedd el a cicit!
Bogi-Neeeem -karjával kőrözni kezd-, darálógép vagyok és szívom be a tejt a torkomba.