Zsófit felvették abba a
gimnáziumba, amelyikbe vágyott! Nagyon örült, mert a megjelöltek
közül egyedül ebben az iskolában volt felszabadult, barátságos
a légkör a szóbelin. Itt a gyerekre voltak kíváncsiak és nem
arra, hogy mit NEM tud az adott tárgyakból.
Kötetlenül mesélt
magáról, a feladatok is olyanok voltak, hogy a válaszokból a
gyerekek személyiségét ismerhették meg a tanárok. Az egyik férfi
tanár még dalra is fakadt a boldogság szót hallva, folytatta a
jól ismert régi slágert, miszerint "boldogság gyere haza".
Innen mosolyogva, ugrándozva jött ki, míg volt olyan intézmény,
ahonnan már most sírva ment haza.
A nagy izgulás amiatt
volt, mert nem ezt az iskolát írta első helyre, hanem egy jó
erős, versenyistállót, aminek negatív hírét baráti körünkből
már ismerhettük. Hogy miért írta be mégis? Ráadásul első
helyre? Mert az egyik nagyon jó barátnője is oda megy. Még
szerencse, hogy a sors jobb rendező néha, mint a
kamaszok.
Én az abai Atilla Király GImnáziumnak örültem volna nagyon, de Zsófi elvetette ezt az ötletet, mert nem vágyott kollégiumba, heti 5 nap, tőlünk távol. Nekem is nagyon idegen volt ez a gondolat, de bánom kicsit, mert az egyetlen iskola, amit jelenleg el tudnék fogadni.
Máténál is fontolgatjuk az esetleges
iskolaváltást, ő nagyon elkanászodott az utóbbi időben, talán
egy más közösségben összeszedné magát. Erős a dilemma, mert
ez már a 2. iskola, ahová jár, az osztályfőnök és a tanárok
nagy része is lelkes, lelkiismeretes. Ő maradni szeretne, de nagyon
úgy látom, hogy a vezérhangyákhoz csatlakozott, akik nem a
"tanuljunk jól, tiszteljük a felnőtteket, viselkedjünk ember
módjára" elvet vallják.
Sikk rossznak, szemtelennek lenni,
pl. almacsutka-célbadobó verseny az utcára, lehetőleg arra sétáló
tanerő eltalálásával. Sikk utálni minden tanárt, a legjobbakat
is, sikk mindenre unottan flegmázni, pl. A varázsfuvola
megtekintésére, több énekórán át. Semmi nem hozza lázba őket,
nem tudom mi lehet a kulcs a motiválásukhoz. Sokat van itthon, nem napközis, utolsó óra után hazajön.
Barni és Bogi
esetében nagyon gondolkodunk az itthoni oktatás adta előnyökkel.
Az élet iskoláját járnák, velünk együtt, félévente számot
adva tudásukról egy arra alkalmas intézményben. Aki ezt hallja,
nem nagyon érti, hogy mi is ez, óva int minket a veszélyeitől
(mert mire oda ér a beszélgetés, hirtelen szakértőkké vállnak),
aggódnak a szocializáció miatt, bár egy hat tagú családnál,
ezt nem is értem. Néha egy fél óra nyugiért és csendért
rimánkodom, általában sikertelenül. Arról nem beszélve, hogy az edig tapasztalt szocializációból nem baj, ha nem kapnak egyáltalán. Nem is értem, mi ez a pánik. Mintha, csak kortárs gyerekcsoportokban való aszalással lehetne felnőni és végezni a dolgunkat. Én minden ovimat, sulimat utáltam, szorongtam, most mégis elég jól létesítek kapcsolatokat és az eddigi munkahelyeimet is így-úgy helytálltam.
Találkozunk gyerekekkel,
vannak barátaink, a nagy gyerekeinknek is vannak barátaik, akikkel
bátran szocializálódhatnak, amennyit csak akarnak.
Még nem
tudom, mennyire laza, vagy éppen kötött forma lenne ideális
számunkra, ismerek több családot, akik otthon oktatnak, van aki a
tanterv szerint, könyvekből tanít, van aki ahogy kedve van, nincs
tankönyv, nincs kötelező részvétel, a gyerekek abba csatlakoznak
és olyan mértékben, amennyire az adott téma érdekli őket.
Persze, ha ismernénk a gyermeki természet ezen oldalát, nem
lepődnénk meg, hogy a gyerekeket minden érdekli, csak kínálni
kell nekik a lehetőséget a tanulásra és ők lelkesen vetik bele
magukat. Ez szerintem minden esetben így van, ha az a gyerek korának
és természetének megfelelően történik. Fontos, hogy
tapasztalati úton, cselekvés által tapasztalhassák meg a világot,
erre vannak "kitalálva" és nem arra, hogy passzív
befogadóként egy padban ülve, néma csendben figyeljenek 45 percen
keresztül, valami teljesen elvont, szétszabdalt "anyagra".
amit éppen az iskolában meg kellene tanulniuk.
Barni nyáron
lesz 6 éves, idén jártunk egy kicsit többet oviba, ebéd után
megyek is érte. Nagyon érdeklik a számok és a betűk, sokat ismer
már közülük, a számok terén meglepő dolgokat tud. Pl.:
páros-páratlan szám, összeadni 10-i, leolvasni a számokat, már
100-as számkörben is (buszok, házszámok). Leírja a családban
előforduló neveket, ha választunk egy betűt, avval kezdődő
szavakat gyűjt. A felsoroltakat mind velünk tanulta meg, teljesen magától, egyszerű kérdezz-felelekkel.
Az erdei kirándulások alkalmával megfigyeljük
a növényeket, állatokat, sokat beszélünk róluk, mert ő sokat
kérdez.
A történelmet már most jobban ismeri sok iskolába
járó nagyobb gyerkőcnél, mondjuk ezt magára szedi, mert Zolit
nagyon érdekli, sok szó esik itthon a múltról.