Zsófit felvették abba a
gimnáziumba, amelyikbe vágyott! Nagyon örült, mert a megjelöltek
közül egyedül ebben az iskolában volt felszabadult, barátságos
a légkör a szóbelin. Itt a gyerekre voltak kíváncsiak és nem
arra, hogy mit NEM tud az adott tárgyakból.
Kötetlenül mesélt magáról, a feladatok is olyanok voltak, hogy a válaszokból a gyerekek személyiségét ismerhették meg a tanárok. Az egyik férfi tanár még dalra is fakadt a boldogság szót hallva, folytatta a jól ismert régi slágert, miszerint "boldogság gyere haza". Innen mosolyogva, ugrándozva jött ki, míg volt olyan intézmény, ahonnan már most sírva ment haza.
A nagy izgulás amiatt volt, mert nem ezt az iskolát írta első helyre, hanem egy jó erős, versenyistállót, aminek negatív hírét baráti körünkből már ismerhettük. Hogy miért írta be mégis? Ráadásul első helyre? Mert az egyik nagyon jó barátnője is oda megy. Még szerencse, hogy a sors jobb rendező néha, mint a kamaszok.
Kötetlenül mesélt magáról, a feladatok is olyanok voltak, hogy a válaszokból a gyerekek személyiségét ismerhették meg a tanárok. Az egyik férfi tanár még dalra is fakadt a boldogság szót hallva, folytatta a jól ismert régi slágert, miszerint "boldogság gyere haza". Innen mosolyogva, ugrándozva jött ki, míg volt olyan intézmény, ahonnan már most sírva ment haza.
A nagy izgulás amiatt volt, mert nem ezt az iskolát írta első helyre, hanem egy jó erős, versenyistállót, aminek negatív hírét baráti körünkből már ismerhettük. Hogy miért írta be mégis? Ráadásul első helyre? Mert az egyik nagyon jó barátnője is oda megy. Még szerencse, hogy a sors jobb rendező néha, mint a kamaszok.
Én az abai Atilla Király GImnáziumnak örültem volna nagyon, de Zsófi elvetette ezt az ötletet, mert nem vágyott kollégiumba, heti 5 nap, tőlünk távol. Nekem is nagyon idegen volt ez a gondolat, de bánom kicsit, mert az egyetlen iskola, amit jelenleg el tudnék fogadni.
Máténál is fontolgatjuk az esetleges iskolaváltást, ő nagyon elkanászodott az utóbbi időben, talán egy más közösségben összeszedné magát. Erős a dilemma, mert ez már a 2. iskola, ahová jár, az osztályfőnök és a tanárok nagy része is lelkes, lelkiismeretes. Ő maradni szeretne, de nagyon úgy látom, hogy a vezérhangyákhoz csatlakozott, akik nem a "tanuljunk jól, tiszteljük a felnőtteket, viselkedjünk ember módjára" elvet vallják.
Sikk rossznak, szemtelennek lenni, pl. almacsutka-célbadobó verseny az utcára, lehetőleg arra sétáló tanerő eltalálásával. Sikk utálni minden tanárt, a legjobbakat is, sikk mindenre unottan flegmázni, pl. A varázsfuvola megtekintésére, több énekórán át. Semmi nem hozza lázba őket, nem tudom mi lehet a kulcs a motiválásukhoz. Sokat van itthon, nem napközis, utolsó óra után hazajön.
Barni és Bogi esetében nagyon gondolkodunk az itthoni oktatás adta előnyökkel. Az élet iskoláját járnák, velünk együtt, félévente számot adva tudásukról egy arra alkalmas intézményben. Aki ezt hallja, nem nagyon érti, hogy mi is ez, óva int minket a veszélyeitől (mert mire oda ér a beszélgetés, hirtelen szakértőkké vállnak), aggódnak a szocializáció miatt, bár egy hat tagú családnál, ezt nem is értem. Néha egy fél óra nyugiért és csendért rimánkodom, általában sikertelenül. Arról nem beszélve, hogy az edig tapasztalt szocializációból nem baj, ha nem kapnak egyáltalán. Nem is értem, mi ez a pánik. Mintha, csak kortárs gyerekcsoportokban való aszalással lehetne felnőni és végezni a dolgunkat. Én minden ovimat, sulimat utáltam, szorongtam, most mégis elég jól létesítek kapcsolatokat és az eddigi munkahelyeimet is így-úgy helytálltam.
Találkozunk gyerekekkel, vannak barátaink, a nagy gyerekeinknek is vannak barátaik, akikkel bátran szocializálódhatnak, amennyit csak akarnak.
Még nem tudom, mennyire laza, vagy éppen kötött forma lenne ideális számunkra, ismerek több családot, akik otthon oktatnak, van aki a tanterv szerint, könyvekből tanít, van aki ahogy kedve van, nincs tankönyv, nincs kötelező részvétel, a gyerekek abba csatlakoznak és olyan mértékben, amennyire az adott téma érdekli őket. Persze, ha ismernénk a gyermeki természet ezen oldalát, nem lepődnénk meg, hogy a gyerekeket minden érdekli, csak kínálni kell nekik a lehetőséget a tanulásra és ők lelkesen vetik bele magukat. Ez szerintem minden esetben így van, ha az a gyerek korának és természetének megfelelően történik. Fontos, hogy tapasztalati úton, cselekvés által tapasztalhassák meg a világot, erre vannak "kitalálva" és nem arra, hogy passzív befogadóként egy padban ülve, néma csendben figyeljenek 45 percen keresztül, valami teljesen elvont, szétszabdalt "anyagra". amit éppen az iskolában meg kellene tanulniuk.
Barni nyáron lesz 6 éves, idén jártunk egy kicsit többet oviba, ebéd után megyek is érte. Nagyon érdeklik a számok és a betűk, sokat ismer már közülük, a számok terén meglepő dolgokat tud. Pl.: páros-páratlan szám, összeadni 10-i, leolvasni a számokat, már 100-as számkörben is (buszok, házszámok). Leírja a családban előforduló neveket, ha választunk egy betűt, avval kezdődő szavakat gyűjt. A felsoroltakat mind velünk tanulta meg, teljesen magától, egyszerű kérdezz-felelekkel.
Az erdei kirándulások alkalmával megfigyeljük a növényeket, állatokat, sokat beszélünk róluk, mert ő sokat kérdez.
A történelmet már most jobban ismeri sok iskolába járó nagyobb gyerkőcnél, mondjuk ezt magára szedi, mert Zolit nagyon érdekli, sok szó esik itthon a múltról.
Máténál is fontolgatjuk az esetleges iskolaváltást, ő nagyon elkanászodott az utóbbi időben, talán egy más közösségben összeszedné magát. Erős a dilemma, mert ez már a 2. iskola, ahová jár, az osztályfőnök és a tanárok nagy része is lelkes, lelkiismeretes. Ő maradni szeretne, de nagyon úgy látom, hogy a vezérhangyákhoz csatlakozott, akik nem a "tanuljunk jól, tiszteljük a felnőtteket, viselkedjünk ember módjára" elvet vallják.
Sikk rossznak, szemtelennek lenni, pl. almacsutka-célbadobó verseny az utcára, lehetőleg arra sétáló tanerő eltalálásával. Sikk utálni minden tanárt, a legjobbakat is, sikk mindenre unottan flegmázni, pl. A varázsfuvola megtekintésére, több énekórán át. Semmi nem hozza lázba őket, nem tudom mi lehet a kulcs a motiválásukhoz. Sokat van itthon, nem napközis, utolsó óra után hazajön.
Barni és Bogi esetében nagyon gondolkodunk az itthoni oktatás adta előnyökkel. Az élet iskoláját járnák, velünk együtt, félévente számot adva tudásukról egy arra alkalmas intézményben. Aki ezt hallja, nem nagyon érti, hogy mi is ez, óva int minket a veszélyeitől (mert mire oda ér a beszélgetés, hirtelen szakértőkké vállnak), aggódnak a szocializáció miatt, bár egy hat tagú családnál, ezt nem is értem. Néha egy fél óra nyugiért és csendért rimánkodom, általában sikertelenül. Arról nem beszélve, hogy az edig tapasztalt szocializációból nem baj, ha nem kapnak egyáltalán. Nem is értem, mi ez a pánik. Mintha, csak kortárs gyerekcsoportokban való aszalással lehetne felnőni és végezni a dolgunkat. Én minden ovimat, sulimat utáltam, szorongtam, most mégis elég jól létesítek kapcsolatokat és az eddigi munkahelyeimet is így-úgy helytálltam.
Találkozunk gyerekekkel, vannak barátaink, a nagy gyerekeinknek is vannak barátaik, akikkel bátran szocializálódhatnak, amennyit csak akarnak.
Még nem tudom, mennyire laza, vagy éppen kötött forma lenne ideális számunkra, ismerek több családot, akik otthon oktatnak, van aki a tanterv szerint, könyvekből tanít, van aki ahogy kedve van, nincs tankönyv, nincs kötelező részvétel, a gyerekek abba csatlakoznak és olyan mértékben, amennyire az adott téma érdekli őket. Persze, ha ismernénk a gyermeki természet ezen oldalát, nem lepődnénk meg, hogy a gyerekeket minden érdekli, csak kínálni kell nekik a lehetőséget a tanulásra és ők lelkesen vetik bele magukat. Ez szerintem minden esetben így van, ha az a gyerek korának és természetének megfelelően történik. Fontos, hogy tapasztalati úton, cselekvés által tapasztalhassák meg a világot, erre vannak "kitalálva" és nem arra, hogy passzív befogadóként egy padban ülve, néma csendben figyeljenek 45 percen keresztül, valami teljesen elvont, szétszabdalt "anyagra". amit éppen az iskolában meg kellene tanulniuk.
Barni nyáron lesz 6 éves, idén jártunk egy kicsit többet oviba, ebéd után megyek is érte. Nagyon érdeklik a számok és a betűk, sokat ismer már közülük, a számok terén meglepő dolgokat tud. Pl.: páros-páratlan szám, összeadni 10-i, leolvasni a számokat, már 100-as számkörben is (buszok, házszámok). Leírja a családban előforduló neveket, ha választunk egy betűt, avval kezdődő szavakat gyűjt. A felsoroltakat mind velünk tanulta meg, teljesen magától, egyszerű kérdezz-felelekkel.
Az erdei kirándulások alkalmával megfigyeljük a növényeket, állatokat, sokat beszélünk róluk, mert ő sokat kérdez.
A történelmet már most jobban ismeri sok iskolába járó nagyobb gyerkőcnél, mondjuk ezt magára szedi, mert Zolit nagyon érdekli, sok szó esik itthon a múltról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése