A konyhánk

A házunkban bizonyos helyiségek -még leírni is félek- 13 éve nem voltak festve. A falakra gondolok. Egyszerűen tragikusan nézett ki. Évek óta halogatjuk, elsősorban azért, mert nincs időnk rá, másodsorban, mert tervezünk egy kertre nyíló ajtót a konyhába és nem akartunk kétszer festeni.
De most betelt a pohár a védőnő megjegyzésével, aki az ovis felmentéshez írta a javaslatot, miszerint: -Én támogatom, hogy itthon maradjon Bogi, mert a szerető és fejlesztő közeg számít és nem az, ha piszkos a fal. Khmm. Elsüllyedtem, magyarázkodtam és hétvégén kifestettünk.
A festők Zoli, Máté, Zsófi és Zsófi barátja voltak,a takarítók és a kajafelelős én. Persze Zoli a takarításban is segített, sőt egy elkészült kép szerint tulajdonképpen mindenki takarított is.
Rendezgetjük vissza a tárgyakat, bútorokat és rájöttünk, hogy bizony rengeteg cuccunk van. Ki is hajigáltunk képletesen rengeteg lomot, amik majd szerető új gazdiknál okoznak örömöt.
Mivel nagyon szeretjük a magyar népi ihletésű tárgyakat, az antik dolgokat, a parasztbútorokat és mindent, aminek lelke, története van, így igyekszünk berendezni amúgy elég eklektikus házunkat. Íme néhány részlet, a háttérben a világítóan fehér fallal.
Ja és mivel Zoli valamilyen rejtélyes oknál fogva gyűlöli a csipkéket, mindet, ezért a tálaló felső szekrénye meg fog újulni a kezem által az elkövetkezendő napokban. Az ajtó fölötti csipke és a levendulás szíveken a csipke dísz marad, mert én imádom a régi csipkéket. Van is egy rakattal, mert néhai anyai nagymamám serényen készítette őket. Gondosan őrzöm a szekrényemben valamennyit.

Kreatív tanfolyamok, szakkörök

Barni új ovijában nagyon jó szülői közösség van. Annyira jó, hogy az egyik alkotó anyuka varrókört tart, kéthetente, egy közösségi térben. Mindenféle varrományok születtek már az elmúlt években, amikor én belecsöppentem a társaságba.
Sajnos pár dologról lemaradtam, de amióta részt veszek ezeken az alkalmakon, rengeteg újat, trükköt, profi fogást tanulok. Óriási öröm ez nekem, mert eddig magamtól tanultam varrni, elég döcögősen, sokszor kínlódva kísérleteztem ki a megoldásokat. Varrtunk már kamrapolc-fodrot, pénztárcát, most egy táskán dolgozunk, ami nekem nagy vágyam volt és szerelem az anyag és a minta is.
A pénztárca Zsófi 16 születésnapjára készült, minden részét én varrtam, ezt be tudom bizonyítani az ujjamon található lyukak segítségével, amiket a tű foka készített a keretbe bevarráskor. Nagyon örült neki, hitetlenkedve kérdezte többször is, hogy ezt tényleg én csináltam-e? Ez fantasztikus elismerés, mert ő nincs különösebben oda a kézműves dolgokért.
Nagyon szeretem a társaságot, mindenki kedvességét, az érdeklődést, hogy vihetem a 3,5 éves Bogit, akit nem is tudnék máshová tenni erre az időre. Meghatott, amikor saját, névre szóló szabásmintát kaptam a táska elkészítéséhez, mert ezzel a projekttel az én vágyam teljesül. Szeretem, na!

A másik nagy öröm egy nemezelő tanfolyam volt, ami egyszeri alkalomnak indult, de nagyon jól sikerült, így várható folytatása is. A tanfolyamot Kovács Gabriella nemezművész tartotta. Apró dolgokat készítettünk, de új technikát is tanultunk és nem utolsósorban remek embereket ismertem meg ismét. Az új technika az apró dolgok bizgentyűjének SZÖVÉSE volt. Így készült bárányfül és virágszirom is.

Bogi mesél...
Panka és Csiribí és Emma elpárologva mentek a gőzös vonattal az erdőbe.

Szintén Bogi:
- A Jézus van a szívembe, hogy vigyázzon Rám. Ugye?
Ezt az ugyét szinte minden mondata után odateszi, annyira szereti, ha megerősítjük őt abban, amit gondol.


Zsófinak a tavaszi szünet után angol vizsgája volt, írásbeli és szóbeli is, olyan, mint egy érettségi, csak nem kapnak papírt róla,  a stressz részét élvezhetik. Mindkettő négyesre sikerült, nagyon büszke vagyok Rá! 

Ovis felmentés

Eldöntöttük pár hete, hogy Bogi nem megy óvodába az ősszel. Sajnos, mivel már kötelező lesz addigra az ovi a kicsiknek is, felmentést kérünk.
A felmentést a jegyző adja hivatalosan, de mivel sokan sokfélét tudtak, sőt, mindenki máshogyan értelmezi a paragrafusokat, leírom, hogy nekünk mi volt a végleges módja.
A körzetes oviba kellett beadnom egy kérvényt, hogy szeretnénk felmentetni Bogit, ez akkor is így van, ha a négy gyerekből egy sem járt oda, sőt, ha Bogi ovis lesz esetleg valaha, akkor sem ide jön majd.
Ezután megbeszéltünk egy időpontot, amikor a vezető óvónő eljött hozzánk családlátogatásra (igen, igen, egy idegen, aki véleményezi a házunkat, nevelési elvünket stb...).
Mivel a védőnő sem ismert minket, így ő is eljött, könnyítésül ugyanazon a napon, körülnézett, beszélgettünk, majd megírta a felmentést javasló szakvéleményt. Ezt, a mi kérelmünket és a ovivezető javaslatát kell elküldeni a jegyzőnek, aki dönt, majd erről értesít bennünket is. Remélem számunkra pozitív döntés születik.

Otthonoktatós találkozó- elveszett bejegyzés 2014. október

A közelmúltban otthonoktatós találkozón voltam. (A Fonóban is rendeztek oo találkozót, de ahol én voltam, az egy szűkebb körű, Életiskola-kör néven futó találkozó volt.)

Olyan családok, anyukák jöttek el, akik már otthon oktatnak, vagy tudatosan tervezik valahogyan kivitelezni az otthoni tanulást, „életiskolázást”. Volt olyan résztvevő, akik elkezdték az iskolát, aztán a negatív élmények hatására lettek otthontanulók, de voltak olyanok is, akik szinte a kezdetektől, vagy az ovis élet kudarcaitól vezérelve erre készülnek, bele sem kezdve az állami oktatási rendszer valamely intézményébe. Aztán iskolába járó gyerekek szülei is voltak, akik szeretnék valamilyen módon, más családokkal összefogva megoldást találni az iskolanélküliségre, mert annyira lélekölőnek látják, már első-másodikban az állami iskolát. Minket nagyon érdekel a téma, mert a nagyoknál szerzett rossz tapasztalataink miatt a kicsiknél más utat próbálunk keresni. Barni alig járt oviba is, mert nem szerette és mivel itthon vagyok Bogival, ezért ez nem okozott nehézséget.

Szó esett arról, hogy ki, mennyire tervez előre, néz tantervet, tanul vizsgákra, kinek van egyáltalán tankönyve, mert egyáltalán nem mindenki gondolja kikerülhetetlenül szükségesnek az iskolai tankönyvek használatát.

Az életiskola lényege, hogy szülő és gyerek/gyerekek, együtt élik mindennapjaikat, beszélgetnek, mesélnek, a felmerülő gyereket érdeklő témákat megvizsgálják, kielégítik kíváncsiságát. Rajzolnak, énekelnek, táncolnak, kirándulnak, megismernek mesterségeket, élethelyzeteket, ünnepeket, az időjárást és minden egyebet, ami csak felmerülhet életükben. A tudás, amit így szereznek, használható, az életben alkalmazható. Például főzésnél mérnek, a Hold változásaikor az eget kémlelik, a magyar nyelv és irodalom elsajátításakor olvasnak, mesélnek. A piacon számolnak, megtanulják az Élet minden csínját-bínját. Mindezt szorongás, uniformizálás, számonkérés, beskatulyázás nélkül teszik. Hozzám és gyerekeimhez, bár azt hiszem minden EMBERHEZ ez áll közel, ez a fajta tanulás az ami természetes. Angol nyelvterületen ezt unschooling-nak nevezik, bár nekem sokkal jobban tetszik az életiskola elnevezés.

Tulajdonképpen annyira közel áll hozzám ez az egész, hogy néha olyan érzésem van, már rég otthon oktatunk, nem is kell ezt elkezdeni. Ami természetesen igaz, tekintve, hogy az összes gyerekünk élete első pillanatától tanul és tanul. Azt mindenki természetesnek veszi, hogy gyereke megtanul mászni, majd állni, aztán elindul. Az is természetes, hogy hallva ANYAnyelvét (nem óvoda, apa, vagy nagyinyelvét) megtanul beszélni. Persze semmi bajom az apákkal, nagyikkal, sőt, szerencsés aki mellet sok szerető, támogató családtag áll, de élete első éveiben az anya tölti be legfontosabb, legközelibb szerepet életében. Az viszont már hihetetlen negatív reakciókat vált ki az emberekből és nem gondolják természetesnek, hogy nem jár oviba a legkisebbünk, sőt, tanítani is otthon szeretnénk a két kisebb gyerekünket. Nem gondolom magunkat polihisztornak, nem értünk mindenhez, nincs mindenre kész, konzerv válaszunk. De azt hiszem, ez szerencsés. Mindennek utána lehet alaposan nézni, rengeteg könyvünk van a polcon, amit bármikor lekaphatnak, utánanézhetnek annak, ami érdekli őket. Tagok vagyunk a könyvtárban és végső esetben ott az internet is.

Így azt is látja a gyerek, hogy szülei nem tévedhetetlenek, nem állítják be magukat ikonnak, hanem mindenről természetesen tudnak és akarnak beszélni, akár gyengeségeinkről, hiányosságainkról is.

Vidéki gondolatok-elveszett bejegyzés 2014. november

Egyik este nézegettem a neten eladó területeket 2 és 5 Ha között, ház nélkül, hogy a vágyott szalmaházat felépíthessük majd oda. A tömegkályháról és a komposzt toalettről is okosodtam, nagyon magával ragadott a téma. Semmi sárga csekk, kivétel a telefonszámla, de arról, meg dönthetnénk, hogy legyen, vagy ne legyen (lesz). Állatok, vetemény, nyugalom.
Kezdem úgy érezni, hogy már rég elmehettünk volna, a halogatás oka elsősorban az, hogy a saját ketrecünkből nem tudunk szabadulni. Az a bizonyos mókuskerék. Meg a rokonok, meg a lány gimije, a fiú sulija, barátok, munkahelyek. Én meg csak vágyódom, mennék, szerintem boldogságot hozna a többi családtagnak is. Boldogságot hozna?

Dilemma-2014. november elveszett bejegyzés

Ellátogattunk egy hete a közelünkben lévő református általános iskola nyílt napjára. Barni is jött, hiszen ő az elsődlegesen érintett fél az ügyben.
Amíg ő a gyerekekkel és a tanítónénikkel játszott, mi meghallgattunk az iskola igazgatójának tájékoztatását. Nagyon kis, családias iskola, szeretetteljes légkörrel, kedves családokkal. Főként reformátusok, de kis számban katolikus, illetve egyéb felekezethez tartozó gyerekek járnak ide, de akad pár semmilyen egyházhoz nem tartozó család is. Mi ez utóbbiak táborát erősítenénk, ha jelentkeznénk ide és ha fel is vennének. Fiunk kijelentette a nyílt nap után, hogy ő ide akar járni és drukkol, hogy felvegyék.
Zolinak is nagyon tetszett, ez elég erős érv, mert ő a legnagyobb kritikus.
Én már kezdek megkattani, annyit jár a fejem ezen a kérdésen. Párom nyugtat, azt mondja, hogy nyugodtan megpróbálhatjuk, ha bármi nem úgy alakul, ahogy elsőre gondoljuk, azonnal kivehetjük (ha felveszik) és taníthatjuk itthon, ahogy elterveztük. Ha jól érzi magát (és felveszik), veszi az akadályokat, akkor járjon ide nyugodtan.
Van egy csoport, ahol otthon oktató anyák beszélgetnek, hihetetlenül sokat tanulok tőlük, rengeteg nézőpont eszembe sem jutott eddig. Nagyon örülök, hogy tagja lehetek. Függetlenül attól, hogy merre vezet utunk.
Még jó, hogy Bogi nem is ovis, felőle még nyugodt vagyok.