2013. június 10., hétfő

Dugul


Történt, hogy ottfelejtődött a konyhában egy fazékban maradék sárgaborsó tömbösödve. Amikor vékony penészréteg kezdett kibontakozni rajta, jóérzésű párom megkérdezte, hogy eltüntesse-e. Én kapva az alkalmon igen rebegtem, mire ő elvitorlázott a fürdő irányába. Vízcsobogás, zuttyanás, majd semmi. Visszaloholt a konyhába az üres lábossal, majd megint eltűnt, most hosszabb időre. Utánaóvakodtam, hogy megnézzem, mi is történt a sárgaborsóval. Nos, az hogy nem kavarta össze elég vízzel, gyorsan túl akart lenni a dolgon és jó tömbösen beleloccsantotta a wc-be, mire az sértődötten eldugult, peremig növelve a belézuhanó vizet.
Életem párja először egy kis fémdarabbal próbált bekotorni, ami a ping pong háló merevítője és szerelő-Barni révén a wc-ben tanyázott. Ez semmilyen eredményt nem hozott, csak Barnust csalta a tett színhelyére. A következő esélyes eszköz egy műanyag rövid nyelű homokozólapát volt, kb. 15cm-es nyéllel. Az itt következő eredmény, egy kicsit vizes ingujj és némi homlokráncolás.
Itt már kuncogni kezdtem a kád szélén ülve. Harmadik versenyzőkét egy lapos fakanál indulhatott a versenyben, de még csak dobogós helyezést sem szerzett. Ekkor már hangosan nyerítetettem, nem tudtam visszafogni szilaj jókedvemet. A megoldást végül egy hosszú és erős drót jelentette, amit párom megtalálván; -csőgörény! felkiáltással illetett. Ezt betuszkolta, rángatta, ennek eredményeképpen egy jóóó hangos szörcsbluggy hang után megindult a víz lefelé, gyorsan apadva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése