Szilvalevár 2013.augusztus, elveszett bejegyzés

Párom kitartó és céltudatos, ezért készülhetett el a szilvalekvárunk. Valahogy nem volt kedvem hozzá, a körülmények sem kedveztek soha, mindig volt valami, ami miatt halasztottuk. Aztán egyszer csak Zoli fogta magát, megvette a szilvát, elkezdte kimagozni és főzni, kint a szabadban, bográcsban. Én csatlakoztam, együtt folytattuk és végigcsináltuk. Ez mondjuk Zolira nagyon jellemző mindenben, rám kevésbé, de ő nagyon inspiráló tud lenni. Nagyon jó hangulatú nap kerekedett belőle, sokat beszélgettünk, mint eleink és nagyon finom lett a lekvár. Hozzáadott cukrot nem tartalmaz.

 

Barni beteg és a blog sincs jól

Nos, sikerült jó pár bejegyzést ügyesen kitörölnöm a blogból és persze rákattintani a véglegesítésre. Ennyit a műszaki, ezen belül is informatikai érdeklődésemről.
Egy kedves ismerős és informatikai érdeklődésű, ám időhiánnyal küzdő Párom segítségével remélem hamarosan egy poros archívumból sikerül visszamazsolázni a bejegyzéseket.

Addig is elújságolom, hogy Barni beteg lett! Örülni éppen nem örülök, viszont megnyugodtam, hogy nem UFO a gyerek, mert eddig még sosem volt semmi baja, egy babakori fél órás hőemelkedést leszámítva. Most vagányan fekszik, napi többször megy fel a láza, alig eszik és köhécsel. Tehát gyerekből van.
Kap teákat, úgymint; kamilla, fekete bodza, hársfa és kakukkfű. Eszik nyers hagymát és sok kanál mézet. Kapott citromos és túrós borogatást a torkára, természetesen kívülről és természetesen nem egyszerre.
Hatni látszanak és az immunrendszerét sem becsülöm le, úgyhogy remélem vasárnap már mehetünk kirándulni Alcsútdobozra, a hóvirágmezőkhöz.
Az oviba prezentálnom kell valami orvosi igazolás-izét, már van egy-két mentő ötletem. Tudom, hogy nem miattam vannak ezeka szabályok, de akkor sem esnek jól. Mindenféle szabályok vannak mostanában, amik nem esnek jól, lehet, hogy a korom előrehaladtával érzékenyebb lettem.
Egyrészt, a gyerekorvosunk nem ebben a kerületben van, sőt, ami azt illeti egy elég messzi kerületben. Másrészt egy ilyen jellegű betegséggel soha nem mennék orvoshoz, ahol várakozni kéne a lázas gyerekkel minimum másfél, de inkább több órát, ahonnan mindenféle más kórokozót is hazacipelünk, a többi rengeteg beteg gyerektől. Aztán később, midőn már jobban van, visszamenni, a jobban levést orvossal megerősíttetni, mert én nem látom eléggé, hogy jól van-e, erről papírt szerezni (és újabb kórokozókat) és oviba menni. Ha meg csúnya, becsapós módon akkor kérnék igazolást, amikor megállapíttatik a kórság, akkor honnan is tudjam, hogy meddig nem megyünk, mikorra is múlik el a betegség? Persze vehetjük sztenderdnek az egy hetet, mondjuk hétfőtől-péntekig, de ezt mindenképpen meg kell beszélnünk a vírussal is.

Dugul

Történt, hogy ottfelejtődött a konyhában egy fazékban maradék sárgaborsó tömbösödve. Amikor vékony penészréteg kezdett kibontakozni rajta, jóérzésű párom megkérdezte, hogy eltüntesse-e. Én kapva az alkalmon igen rebegtem, mire ő elvitorlázott a fürdő irányába. Vízcsobogás, zuttyanás, majd semmi. Visszaloholt a konyhába az üres lábossal, majd megint eltűnt, most hosszabb időre. Utánaóvakodtam, hogy megnézzem, mi is történt a sárgaborsóval. Nos, az hogy nem kavarta össze elég vízzel, gyorsan túl akart lenni a dolgon és jó tömbösen beleloccsantotta a wc-be, mire az sértődötten eldugult, peremig növelve a belézuhanó vizet.
Életem párja először egy kis fémdarabbal próbált bekotorni, ami a ping pong háló merevítője és szerelő-Barni révén a wc-ben tanyázott. Ez semmilyen eredményt nem hozott, csak Barnust csalta a tett színhelyére. A következő esélyes eszköz egy műanyag rövid nyelű homokozólapát volt, kb. 15cm-es nyéllel. Az itt következő eredmény, egy kicsit vizes ingujj és némi homlokráncolás.
Itt már kuncogni kezdtem a kád szélén ülve. Harmadik versenyzőkét egy lapos fakanál indulhatott a versenyben, de még csak dobogós helyezést sem szerzett. Ekkor már hangosan nyerítetettem, nem tudtam visszafogni szilaj jókedvemet. A megoldást végül egy hosszú és erős drót jelentette, amit párom megtalálván; -csőgörény! felkiáltással illetett. Ezt betuszkolta, rángatta, ennek eredményeképpen egy jóóó hangos szörcsbluggy hang után megindult a víz lefelé, gyorsan apadva.

Lovarda

Most egy hetet kihagytunk a lovardában, mert Zsófi Erdélyben kirándult az osztállyal. Óriásit nőttek a kiskutyák, bagyon nagy csibészek, az egyik nagyon megkedvelte Barni haját, rágcsálta, ha Barnus leguggolt. Még mindig nincs gazdájuk, de mantrázom, hogy nem kell még egy kutya, mert hihetetlenül édesek és legszívesebben hazavinnék egy szőrmókot. Kettő mudira hajaz, kettő inkább pulis. Nekem a nagyszőrűek tetszenek jobban, jó lenne a majdani tanyánkra egy terelőkutya. Zénó erre alkalmatlan, ő mindent levadászik. Madarat, sünit, macskát. Bármit, ami mozog. Ennek nem örülök, de ő nagyon lelkes és hát labrador keverék az istenadta, mit tehetne mást? Ami jó pont, hogy ő és Bogi a legjobb barátok, mindig azon kapom őket, hogy szeretgetik egymást.

Vegyesvágott

Az utóbbi időben többször jártunk Ladánybenén, útközben néha megállunk egy kicsit. Az egyik ilyen rövid pihenőnél sétáltunk egyet a tavaszi mezőben.

Bogiról még; megtanult vetkőzni, amit előszeretettel gyakorol is, kacér pillantásokkal fűszerezve. A cipőt és a zokni nem lehet a lábán tartani, bár a pillanatragasztót még nem próbáltam. Mindegy neki, hány fok van, a cél, hogy minél kevesebb cucc maradjon rajta.

Beszerezte a második kisebb (?) sebet is, leesett a csúszdáról és lenyúzta az orrát. Én éppen bent voltam, ő a fiúkkal kint, no comment.

Nadrágfelújítás

Barninak varrtam nagyon régen ezt a pöttyös nadrágot. Sajnos kinőtte, de előtte még sikerült elrepesztenie a hátsóján. Sajnáltam volna, ha többet nem hordja senki, ezért kitalátam az alábbi képen látható rátétes megoldást. Így nem szakadt, lányos  lett és szerintem nagyon cuki.

Mi is? Ja, persze; lovak!

Lovak és kutyák iránti szenvedélyünk egyre mélyül és erősödik. Zsófinak nagyon jól megy, gyönyörű tartása van és remek edzője. Júniusban versenyre megy. Inkább versenyecskére és nem is a verseny a lényeg, hanem a lovak tiszteletére rendezett lovas nap Pakonyon, június 22.-én. mi biztos ott leszünk.
Ami a lovak szeretét illeti, Bogi annyira rajong értük, hogy állandóan lovas könyveket nézeget, ott is simogatja őket, sőt, az én kezemet is odahúzza és akkor nyugszik meg, ha én is megsimogatok a képet. Amikor letöltöttem a képeket, a monitort is dögönyözte, majdnem leesett az asztalról. Névről ismeri őket, mondogatja, hogy Gyuiii, Bonbon, Jondóóóó. A lovardában lakó kedvenc kutyája nevét is tudja, ő Máiii, azaz Mázli.
Barni már általában Bonbonon és nem Gyurin úl, aki "kisló" és nem póni. :D