Elveszett bejegyzés,1014.május 9.

Zsófit felvették abba a gimnáziumba, amelyikbe vágyott! Nagyon örült, mert a megjelöltek közül egyedül ebben az iskolában volt felszabadult, barátságos a légkör a szóbelin. Itt a gyerekre voltak kíváncsiak és nem arra, hogy mit NEM tud az adott tárgyakból.
Kötetlenül mesélt magáról, a feladatok is olyanok voltak, hogy a válaszokból a gyerekek személyiségét ismerhették meg a tanárok. Az egyik férfi tanár még dalra is fakadt a boldogság szót hallva, folytatta a jól ismert régi slágert, miszerint "boldogság gyere haza". Innen mosolyogva, ugrándozva jött ki, míg volt olyan intézmény, ahonnan már most sírva ment haza.

A nagy izgulás amiatt volt, mert nem ezt az iskolát írta első helyre, hanem egy jó erős, versenyistállót, aminek negatív hírét baráti körünkből már ismerhettük. Hogy miért írta be mégis? Ráadásul első helyre? Mert az egyik nagyon jó barátnője is oda megy. Még szerencse, hogy a sors jobb rendező néha, mint a kamaszok.

Én az abai Atilla Király GImnáziumnak örültem volna nagyon, de Zsófi elvetette ezt az ötletet, mert nem vágyott kollégiumba, heti 5 nap, tőlünk távol. Nekem is nagyon idegen volt ez a gondolat, de bánom kicsit, mert az egyetlen iskola, amit jelenleg el tudnék fogadni.


Máténál is fontolgatjuk az esetleges iskolaváltást, ő nagyon elkanászodott az utóbbi időben, talán egy más közösségben összeszedné magát. Erős a dilemma, mert ez már a 2. iskola, ahová jár, az osztályfőnök és a tanárok nagy része is lelkes, lelkiismeretes. Ő maradni szeretne, de nagyon úgy látom, hogy a vezérhangyákhoz csatlakozott, akik nem a "tanuljunk jól, tiszteljük a felnőtteket, viselkedjünk ember módjára" elvet vallják.
Sikk rossznak, szemtelennek lenni, pl. almacsutka-célbadobó verseny az utcára, lehetőleg arra sétáló tanerő eltalálásával. Sikk utálni minden tanárt, a legjobbakat is, sikk mindenre unottan flegmázni, pl. A varázsfuvola megtekintésére, több énekórán át. Semmi nem hozza lázba őket, nem tudom mi lehet a kulcs a motiválásukhoz. Sokat van itthon, nem napközis, utolsó óra után hazajön.

Barni és Bogi esetében nagyon gondolkodunk az itthoni oktatás adta előnyökkel. Az élet iskoláját járnák, velünk együtt, félévente számot adva tudásukról egy arra alkalmas intézményben. Aki ezt hallja, nem nagyon érti, hogy mi is ez, óva int minket a veszélyeitől (mert mire oda ér a beszélgetés, hirtelen szakértőkké vállnak), aggódnak a szocializáció miatt, bár egy hat tagú családnál, ezt nem is értem. Néha egy fél óra nyugiért és csendért rimánkodom, általában sikertelenül. Arról nem beszélve, hogy az edig tapasztalt szocializációból nem baj, ha nem kapnak egyáltalán. Nem is értem, mi ez a pánik. Mintha, csak kortárs gyerekcsoportokban való aszalással lehetne felnőni és végezni a dolgunkat. Én minden ovimat, sulimat utáltam, szorongtam, most mégis elég jól létesítek kapcsolatokat és az eddigi munkahelyeimet is így-úgy helytálltam.
Találkozunk gyerekekkel, vannak barátaink, a nagy gyerekeinknek is vannak barátaik, akikkel bátran szocializálódhatnak, amennyit csak akarnak.
Még nem tudom, mennyire laza, vagy éppen kötött forma lenne ideális számunkra, ismerek több családot, akik otthon oktatnak, van aki a tanterv szerint, könyvekből tanít, van aki ahogy kedve van, nincs tankönyv, nincs kötelező részvétel, a gyerekek abba csatlakoznak és olyan mértékben, amennyire az adott téma érdekli őket. Persze, ha ismernénk a gyermeki természet ezen oldalát, nem lepődnénk meg, hogy a gyerekeket minden érdekli, csak kínálni kell nekik a lehetőséget a tanulásra és ők lelkesen vetik bele magukat. Ez szerintem minden esetben így van, ha az a gyerek korának és természetének megfelelően történik. Fontos, hogy tapasztalati úton, cselekvés által tapasztalhassák meg a világot, erre vannak "kitalálva" és nem arra, hogy passzív befogadóként egy padban ülve, néma csendben figyeljenek 45 percen keresztül, valami teljesen elvont, szétszabdalt "anyagra". amit éppen az iskolában meg kellene tanulniuk.

Barni nyáron lesz 6 éves, idén jártunk egy kicsit többet oviba, ebéd után megyek is érte. Nagyon érdeklik a számok és a betűk, sokat ismer már közülük, a számok terén meglepő dolgokat tud. Pl.: páros-páratlan szám, összeadni 10-i, leolvasni a számokat, már 100-as számkörben is (buszok, házszámok). Leírja a családban előforduló neveket, ha választunk egy betűt, avval kezdődő szavakat gyűjt. A felsoroltakat mind velünk tanulta meg, teljesen magától, egyszerű kérdezz-felelekkel.
Az erdei kirándulások alkalmával megfigyeljük a növényeket, állatokat, sokat beszélünk róluk, mert ő sokat kérdez.
A történelmet már most jobban ismeri sok iskolába járó nagyobb gyerkőcnél, mondjuk ezt magára szedi, mert Zolit nagyon érdekli, sok szó esik itthon a múltról.

Elveszett bejegyzés,2014.február

Sajnos akadozik a blog írása, ennek sok oka van, leginkább az időhiány, amit súlyosbít Zsófi mostani felvételije. Azért mindenfélék készülnek és sok emlékezetes pillanatunk volt, főleg, hogy a karácsony is erre az időszakra esett.

Hozok pár képet ömlesztve.

 Baglyos sapi, rikker fonalból 4,5-ös tűvel.

 

 

A hordozás még mindig a szívünk csücske. Itt éppen nem volt jól, kora este aludt el a kendőben. 

Barniszáj 2013.november, elveszett bejegyzés

Elénekeltem Barninak az "Elvesztettem zsebkendőmet" című dalt. Nagy volt a hangzavar, nem értette jól és visszakérdezett: -Ki találta meg? Tündérkaka?

Ősz 2013.november, elveszett bejegyzés

Nem nagyon jutottam a bloghoz mostanában, de talán a jövőben naprakészebb leszek.
Azért sok élmény és sok alkotás is készült, néhányat megmutatok.
A lovaglás még mindig része az életünknek, imádjuk. Nyugalom van és harmónia, egymásra figyel ember és állat, csodálatos. 

A képen elől Zsófi, a háttérben Barni. 

Máténak varrtam ezt a feliratot az új szobája ajtajára (vagy falára, majd ő eldönti). A szoba volt az idei születésnapi ajándéka. Nem volt meglepetés, de nagyon örült neki.

 

Őszi levélspirál a homokozónkban. Bogival készítettük.

Ilyen volt este, mécsesekkel.

 Az idei utolsó paradicsom szüret. A kép október .10.-én készült. a zöldeket is leszedtük, abból savanyú készült.

Bogi és a kíváncsi kiscsikó. Nem tudtak betelni egymással. A pónicsikó bújt, szaglászott, nyalogatott, nézett nagy szemekkel és ezt abba sem hagyta.

Teremfelirat 2013.szeptember, elveszett bejegyzés

Mátéék osztálya a környezet-természet teremben kapott helyet, révén az osztályfőnökük ezen tárgyakat oktatja nagy lelkesedéssel.
Az iskola folyosóján sok vitrin van, amiből az egyiket ők rendezhették be. A tavalyi egyik jól sikerült programot, a farmosi békamentést választották témául. Ehhez kapcsolódva készítettem egy felakasztható 6.b. feliratú békás táblácskát, ami azóta a terem ajtaját díszití. Azt a visszajelzést kaptam, hogy nagyon tetszett Marianne néninek és a gyerekeknek is!

Szilvalevár 2013.augusztus, elveszett bejegyzés

Párom kitartó és céltudatos, ezért készülhetett el a szilvalekvárunk. Valahogy nem volt kedvem hozzá, a körülmények sem kedveztek soha, mindig volt valami, ami miatt halasztottuk. Aztán egyszer csak Zoli fogta magát, megvette a szilvát, elkezdte kimagozni és főzni, kint a szabadban, bográcsban. Én csatlakoztam, együtt folytattuk és végigcsináltuk. Ez mondjuk Zolira nagyon jellemző mindenben, rám kevésbé, de ő nagyon inspiráló tud lenni. Nagyon jó hangulatú nap kerekedett belőle, sokat beszélgettünk, mint eleink és nagyon finom lett a lekvár. Hozzáadott cukrot nem tartalmaz.

 

Barni beteg és a blog sincs jól

Nos, sikerült jó pár bejegyzést ügyesen kitörölnöm a blogból és persze rákattintani a véglegesítésre. Ennyit a műszaki, ezen belül is informatikai érdeklődésemről.
Egy kedves ismerős és informatikai érdeklődésű, ám időhiánnyal küzdő Párom segítségével remélem hamarosan egy poros archívumból sikerül visszamazsolázni a bejegyzéseket.

Addig is elújságolom, hogy Barni beteg lett! Örülni éppen nem örülök, viszont megnyugodtam, hogy nem UFO a gyerek, mert eddig még sosem volt semmi baja, egy babakori fél órás hőemelkedést leszámítva. Most vagányan fekszik, napi többször megy fel a láza, alig eszik és köhécsel. Tehát gyerekből van.
Kap teákat, úgymint; kamilla, fekete bodza, hársfa és kakukkfű. Eszik nyers hagymát és sok kanál mézet. Kapott citromos és túrós borogatást a torkára, természetesen kívülről és természetesen nem egyszerre.
Hatni látszanak és az immunrendszerét sem becsülöm le, úgyhogy remélem vasárnap már mehetünk kirándulni Alcsútdobozra, a hóvirágmezőkhöz.
Az oviba prezentálnom kell valami orvosi igazolás-izét, már van egy-két mentő ötletem. Tudom, hogy nem miattam vannak ezeka szabályok, de akkor sem esnek jól. Mindenféle szabályok vannak mostanában, amik nem esnek jól, lehet, hogy a korom előrehaladtával érzékenyebb lettem.
Egyrészt, a gyerekorvosunk nem ebben a kerületben van, sőt, ami azt illeti egy elég messzi kerületben. Másrészt egy ilyen jellegű betegséggel soha nem mennék orvoshoz, ahol várakozni kéne a lázas gyerekkel minimum másfél, de inkább több órát, ahonnan mindenféle más kórokozót is hazacipelünk, a többi rengeteg beteg gyerektől. Aztán később, midőn már jobban van, visszamenni, a jobban levést orvossal megerősíttetni, mert én nem látom eléggé, hogy jól van-e, erről papírt szerezni (és újabb kórokozókat) és oviba menni. Ha meg csúnya, becsapós módon akkor kérnék igazolást, amikor megállapíttatik a kórság, akkor honnan is tudjam, hogy meddig nem megyünk, mikorra is múlik el a betegség? Persze vehetjük sztenderdnek az egy hetet, mondjuk hétfőtől-péntekig, de ezt mindenképpen meg kell beszélnünk a vírussal is.